MIRŐL SZÓL A KORHATÁR ALATTI ROKKANTAK 13 PONTJA?
A politika a mélyszegénységi küszöb szintjére süllyesztette a korhatár alatti rokkantak életét. Változásokért kiált, és a társadalom számára vállalható megoldásokat sürget az ő problémájuk. A 2012.01.01.-én átgondolatlanul bevezetett új rokkant-törvény és a hozzákapcsolt új komplex minősítő rendszer rendkívül betegellenes.
Már a 2012.01.01.-én hatályba lépő 2011.évi CXCI. törvény előtt is (2011.12.31.-én) átlagosan több mint 25 ezer Ft/fő/ hó különbség volt az átlagos öregségi és a rokkantsági nyugdíjak összegei között. Fájó pont maradt a mai napig a korhatár alatti rokkantak számára, hogy a 2008. évi elhúzódó világválságra hivatkozással 2010. évben elmaradt a beígért rokkantsági nyugdíj-korrekció. A 2006-2010. között meghirdetett nyugdíj-korrekciós programok közül mindet teljesítették, kivéve a rokkantakét. Szép volt az akkori felismerés, hogy ezt az intézkedést a válságra való tekintettel a korhatár alatti rokkantak megbocsájtották. Ugyanúgy megbocsájtották, mint ahogyan a 13. havi nyugdíjak elvételét megértették ők is, és az öregségi nyugdíjasok is. Azonban, amit az új rokkant-törvény hozott, arra már aligha van mentség, a korhatár alatti rokkantak szerint, hiszen egy élet munkája után nullázták le teljesen a kiszolgáltatott súlyos betegeket.
Az új rokkant-törvény még tovább sújtotta az érintetteket. Ez már a harmadik, de egyben a legsúlyosabb csapás volt számukra. Diszkriminálta azonos társadalmi csoporton belül a 62. év felettiek és 62. év alattiak táborát. Sőt, a korhatár alattiakon belül is kettészakította az azonos táborba tartozókat, még tovább diszkriminálva őket két fő csoportba, 57.év felettiekre, és 57 év alattiakra. Az ő létszámuk kb. fele-fele részben arányos. Továbbtetézte a problémákat az is, hogy az azonos életkoron belülieket, az 57 év felettieket még újabb diszkriminációval sújtották. Közülük, akik még soros felülvizsgálatra kötelezettek, azoknak a visszaminősítésekkel lefaragják a pénzellátásaikat. Ők, vagy a csökkentett rokkantellátásukat, vagy az újraszámolt nyugdíjukat választhatják, ha elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt. Azonban, mindenképpen rosszul járnak azokkal az 57 év felettiekkel szemben, akik a vak szerencse folytán már nem felülvizsgálandók. Utóbbiaknak megmarad a volt rokkantsági nyugdíjukhoz igazodó pénzük az évenkénti emeléssel, ha elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt. Legrosszabbul az 57 év alattiak járnak, mert az ő nyugdíjukat újra számolják mindenképp. Őket sújtja legjobban a rokkant-törvény diszkriminációja. A mindenkori januári emelésekkel a segélyszerű ellátások mindössze pár száz forinttal emelkednek csupán. A 62. év felettiek átlagnyugdíja 100 ezer Ft/hó, viszont a korhatár alattiak ennek az összegnek mindössze felét, vagy harmadát kapják, ha sokkal több évig dolgoztak, vagy sokkal betegebbek, akkor is. Ez elfogadhatatlanul hátrányos a korhatár alatti rokkantak számára.
További társadalmi diszkriminációt jelez, hogy minden előnyugdíjas (korkedvezményes, korengedményes, előnyugdíjas) nyugdíja megmarad, és feléled, ha eléri majd az öregségi korhatárt, csak a felülvizsgálatra kötelezett korhatár alatti rokkantaké nem. Utóbbiaknak visszamenőleges hatállyal vették el az addigi nyugdíj-jogfolytonos rokkantéveiket is, így a nyugdíjak újraszámításával rendkívül rosszul járnak. Elfogadhatatlan ez akkor is, ha egészséges nőket nyugdíjaznak idő előtt, akár 54 évesen is a nők 40 éves jogviszonyával, de a korhatár alatti rokkantak nem vonulhatnak vissza nyugdíjba még 99% egészségkárosodottan sem. Ez elfogadhatatlanul súlyos helyzetet teremt a korhatár alatti rokkantak számára.
A betegeket felülvizsgáló rendszer előzőleg már egy reformon keresztül verekedte magát. A 2008.01.01.-től bevezetésre kerülő rehabilitációs járadék ellátási forma is komoly szigorítási elemeket tartalmazott. A rendszer újabb megszigorítása már indokolatlan volt. Sajnálatos az is, hogy nincs összhangban a NRSZH I. és II. fokú szakhatósági határozatok alapján rehabilitálható, vagy rehabilitálás nélkül is foglalkoztatható személyek állapota a munka alkalmassági igazolást kiállító szakorvosok véleményével. Az ellentétek feloldásával senki sem foglalkozik.
Rendezni kellene az új komplex minősítés körül kialakult kaotikus viszonyokat is. Pl. a NRSZH felülvizsgálatokhoz a szakorvosoknak ki kellene adni a beteg részére egy egységesen leszabályozott „szakorvosi összefoglaló szakvéleményt”, a kórelőzmény és a jelen státus alapján. Ez tartalmazná, hogy a mióta kezelik a pácienst az adott betegséggel, és jelenleg milyen állapotban van? Akinek az állapotában javulás nem várható a prognózis szerint, azt is figyelembe kellene venni a felülvizsgálatoknál. Az új komplex minősítő táblázatban foglalt kritériumok, és a funkció károsodási mértékek szempontjánál minden betegséget figyelembe kellene venni, vagy az össz- szervezeti károsodás mértékének a megállapításához használatos számítási képletet módosítani kellene. Jelenleg ugyanis, kb. 5-6 betegségnél többet nem enged a rendszer figyelembe venni, pedig vannak betegek, akiknek 10-15 féle betegségük is van. Betegségcsoport szerinti besorolásokat is lehetne alkalmazni, hogy minden betegség figyelembe vehető legyen. A jelenlegi rendszerben a beteg dokumentáció alapján nem mindig a valós helyzet tükröződik. Így, nem is lehet hiteles a beteg állapotának a szakvéleményezése sem. A többször felülvizsgált, vagy az állapotukban nem javuló betegeket, csak állapotrosszabbodás esetén kellene felülvizsgálni.
A betegek számára általános írásbeli tájékoztatást kellene adni a jogorvoslati lehetőségekről, és azok igénybevételének a feltételeiről. (Pl. betegkísérő jelenléte a NRSZH felülvizsgálaton, vagy a sérelmes felülvizsgálati eljárások miatt: az ingyenesen igénybe vehető jogi képviselet, a betegjogi képviselő, a kirendelt orvos-szakértők, más egyéb szakértők igénybevételi lehetősége, stb.). A betegek megfelelő tájékoztatásával és a rugalmas ügymenettel a jogorvoslati utakat is le lehetne rövidíteni.
A szociális elemeket pedig, egyáltalán nem szabadna alkalmazni az ellátórendszerben. Az, önkormányzati hatáskör alatt kellene, hogy maradjon, mert semmi köze se lehetne az egészségkárosodás megítéléséhez. Munkaviszonyra és társadalombiztosítási kockázatra épülő jogviszonyként kellene kezelni továbbra is a megrokkant személyek ellátórendszerét.
A NRSZH által végzett komplex minősítő szakvélemények és a határozatok kézhezvételi idejének lerövidítése lenne a cél. Mivel a felülvizsgálandó betegek száma fokozatosan csökken, az I. fokú szakhatósági határozat ügyintézési határideje 30 napot, a II. fokú szakhatósági határozat ügyintézési határideje 60 napot venne igénybe optimálisan, mint ahogyan régebben is, így volt ez a gyakorlatban.
A rokkant özvegyek gyakori felülvizsgálatát megalázónak és pazarlónak tartjuk. A betegek elmondása szerint visszaminősítik őket a felülvizsgálatkor, pusztán a költségvetési megtakarítási célok miatt. Egyedülállóként nehezebbé válik a helyzetük, mert minden megélhetési költséget egyedül kell viselniük. Az állandó özvegyi nyugdíj iránti igénylés feltétele a 6 hónapnál nem régebbi új komplex minősítéssel 50% mértékű, vagy azt meghaladó egészségromlás. Állandó özvegyi nyugdíjigény esetén, ha a rokkant 50%, vagy azt meghaladó mértékű egészségromlásról szóló szakértői véleménnyel rendelkezik, és régóta rokkant már, csak állapotrosszabbodáskor kellene az érintettet felülvizsgálni.
Az a beteg, aki nem jut be az új komplex minősítéssel az ellátórendszerbe, vagy, aki eltávolított a megváltozott munkaképességűek ellátórendszeréből, de rendszeres orvosi kontrollra kell járnia, és rendszeres gyógyszerfogyasztó a betegségei kapcsán, attól ne vonják meg a TAJ kártya jogosultságot! Az erről szóló igazolást a háziorvos is kiállíthatná.
Jelen munkaerő piaci viszonyoknál, nem a beteg embereket fogják foglalkoztatni, ha az egészségesek számára sincs munkahely. Ezáltal sok beteg képtelen teljesíteni a biztosítási idő feltételeket: az utolsó 5 éven belüli 1095 nap, az utolsó 10 éven belüli 2555 nap, és az utolsó 15 éven belüli 3650 nap biztosítási időt. Ekkora nagy munkanélküliségbe az utolsó 15 évben is megeshet, hogy képtelen 5 év biztosítási időt „felmutatni” az 50 év feletti rokkant, vagy akár a pályakezdő munkanélküli rokkant. Sérelmes, hogy azoknak a jogviszonyoknak az időszaka, mint ápolási díj, gyes, gyet, stb., nem számítanak be a biztosítási jogviszonyba. Az érintettek lehetőséget sem kaphattak a biztosítási jogviszonyuk rendezésére. Ez esély egyenlőtlenséghez vezet, ami megfosztja őket a saját jogú pénzellátásra jogosultság lehetőségétől is, akár 40 éves jogviszonyuk után is. Mindezek okán is, vissza kellene állítani, az életkorra előírt szolgálati idő teljesítésére és a társadalombiztosítási jogviszonyra épülő ellátórendszert a korhatár alatti rokkantak számára.
A megváltozott munkaképességű személyek egészségügyi rehabilitációját biztosítani kellene ahhoz, hogy a betegek a tartós foglalkoztatásban rész tudjanak venni. A foglakoztatási szempontoknál figyelembe kellene venni, hogy a foglalkoztatás mindössze 10%-os, és az is csak ideig-óráig tart, a munkahelyek bértámogatási,- járulék,- és adóterhek kedvezményének igénybevételéig. Amíg valódi, tartós fogalakoztatást képtelen az állam biztosítani a betegek számára, elfogadható munkabérrel, addig szóba sem jöhetne az, hogy, aki kereső tevékenységet folytat, jövedelmet szerez, az nem jogosult a jövedelempótló rehabilitációs, vagy rokkantsági pénzellátásra. Ugyanis, a szociális pénzellátás és a napi 4 órás munkabére az érintetteknek, még a minimális létfenntartáshoz sem elégséges, együttesen sem.
Komplett egészségbiztosítási rehabilitációs rendszert kellene kidolgozni az érintett betegek számára. Egyrészt azért, hogy az életminőségük és az életkilátásaik javuljanak, másrészt, hogy sikeresebb lehessen a foglalkoztatási rehabilitációjuk is a javuló egészségi állapotukkal. Ennek mihamarabbi megvalósítása érdekében soronkívüliséget kellene élvezniük a sikeres egészségügyi rehabilitáció reményében, nem pedig a várólisták végén kullogniuk folyton a pénztelenségük miatt. Sikeres egészségügyi rehabilitáció után lehetne csak sikeres a foglalkoztatási rehabilitációja az érintetteknek.
A megváltozott munkaképességűek számára még álláskeresési támogatás sem jár. Diszkriminatív, hogy a munkanélküli rokkantak álláskeresés céljából nem a munkaügyi központokhoz fordulhatnak, hanem, csak a számukra kötelezően kijelölt lakóhely szerinti rehabilitációs szakigazgatási szervhez, ahol általában azzal fogadják őket, hogy nem tudnak ajánlani munkát. A szabad munkavállalási jogukat nem szabadna korlátozni azzal, hogy nem regisztrálhatnak a munkaügyi központokban, a nyílt munkaerő piaci viszonyokhoz is alkalmazkodóként. Hiszen, a rehabilitáció után úgyis ott kellene próbálkozniuk. Ehelyett, a rehabilitációs kormányhivatalokba vannak kötelezően irányítva, ahol se munka, se álláskeresési támogatás sincs számukra. Ez súlyosan diszkriminatív helyzetbe hozza az érintetteket.
Diszkriminatív, hogy az 57 év alattiak számára megszűntették az utazási kedvezményeket, és minden más, nyugdíjasoknak járó kedvezményt. Így tovább nehezült a helyzetük, ha távolabbi kórházakba, vagy kezelésekre kell utazniuk sok tíz és száz km-re. Nekik kell megelőlegezni a több ezer forintos utazást, mert az OEP csak utólag fizet. A helyi, és helyközi közlekedésben a bérletkedvezmények megvonása is súlyos anyagi terhet jelent az érintetteknek. El kell utazniuk rendszeresen a rehabilitációs központokba is az álláskeresési kötelezettségük miatt. Az utóbbi utazást, azt önerőből kell fedezniük a betegeknek.
Mivel a korhatár alatti rokkantak nyugdíjas státusa megszűnt, helyette szociális ellátást kapnak, így ki vannak rekesztve a pénzintézeti hitelfelvételi lehetőségéből is. A pénzintézeti hitelképesség 2011.12.31.-i állapot szerinti működőképességét vissza kellene állítani a korhatár alatti rokkantak számára. Jelenleg a fiatal korban megrokkant diplomások sem juthatnak hitelhez az által, mert szociális jellegű pénzellátást kapnak rokkantként, arra pedig nem adhat a pénzintézet hitelt, pl. lakáshitelt. Ez által, számukra az önálló otthon létesítése is akadályozott. Ez is rendkívül diszkriminatív intézkedés ellenük.
Súlyosan sérül az esély egyenlőség és az egyenlő bánásmód joga azzal, hogy a korhatár alatti rokkantak a segélyszerű pénzellátásaikból képtelenek megfizetni az idősotthoni térítési díjat, mely százezer forint feletti összeg havonta személyenként mindenhol az országban. A havi gyógyszerköltséggel együtt, átlagosan kb. 150 ezer Ft/fő/hó összeget egy idősotthoni ápolásra szoruló személy képtelen megfizetni. Egy megrokkant, súlyos beteg számára pedig, előbb-utóbb létkérdés lenne az állapota miatt is, hogy igénybe vehesse ezt a szolgáltatást. A rendkívül alacsony összegű szociális pénzellátásaik azonban, eleve kizárják a megváltozott munkaképességű betegeket még a lehetőségből is, hogy az ilyen szolgáltatást igénybe vehessék. Az országban alig működnek fogyatékosok és súlyos betegek számára fenntartott lakóotthonok, így ez a kérdés sincs megoldva, hogy mi lesz a sok otthonát elveszítő, fillérekből tengődő súlyos betegekkel? Mivel ők sokkal jobban rászorulnának az állapotuk miatt a gondozásra, mint az egészséges nyugdíjasok, így rendkívül hátrányos helyzetbe kerülnek ezen a területen is. Számukra az idősotthoni elhelyezés elérhetetlen a segélyszerű pénzellátásaik miatt.
Az említett problémák okán elmondható, hogy az új rokkant-törvénnyel a kilátástalanság felé sodródnak az érintett betegek. A választások után a leendő kormány első és legfontosabb feladata kellene, hogy legyen a korhatár alatti rokkantak helyzetének azonnali és megnyugtató rendezése. Bármilyen politikai összetételű lesz az új kormány, ezt a kérdést sürgősen rendezni kellene, mert emberéletekbe kerül a halogatás.
A 13 pont vázlatosan itt olvasható:
MSZF”Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért”csoport