EGY VOLT ÉRDEKVÉDŐ VÉLEMÉNYE: A KÖZSZEREPLŐSÉGRŐL, A FACEBOOKRÓL, VAGY A JOGSZOLGÁLTATÁS ÁRNYOLDALAIRÓL

MSZF: Elöljáróban, tisztázandó és fontos kérdések az alábbiak: 

Hol kezdődik és hol ér véget például egy érdekvédő közszereplői státusa? 

Közszereplőként ki és mennyit köteles eltűrni, ha személyét a társadalmi megítélés szempontjából negatív színben tüntetik fel, illetve valótlan tényeket állítanak róla?

Hogyan lehet érvényesíteni a jogainkat, ha a jó hírnevünket és becsületünket sértik meg aközben, amikor mások érdekeiért próbálunk kiállni és e tevékenységünk kapcsán, vagy a közszereplői státus megszűnése után szenvedünk el személyiségi jogsértéseket? 

Ezekre a kérdésekre azért nehéz a válaszadás, mert jogviták esetén a bírók egyéni mérlegelése alapján szoktak dönteni ezekről a kérdésekről a bírósági ítélkezések gyakorlatában, mint például arról is, hogy ki és meddig számít közszereplőnek. 

Egy volt érdekvédő - Demeter Éva - akit személyesen is jól ismer a Magyar Szociális Fórum, mint a rokkantak jogaiért évekig önzetlenül kiálló társadalombiztosítási szakembert, ma már kizárólag magánszemélyként volt hajlandó nyilatkozni nekünk arról, hogy az ő kálváriája 3 évvel ezelőtt (2016. július hónapban) kezdődött, de a jogszolgáltatás árnyoldalai miatt az elmúlt 3 évben zátonyra futott az ügye, mely még folyamatban van és akár évekig is elhúzódhat.  

MSZF: Az elmúlt évekről egy rövid visszapillantás erejéig kérdezzük most Demeter Évát, hogyan lett rokkant-érdekvédő és mi volt a kiváltó ok, amiért felhagyott ezzel az önként vállalt nemes küldetéssel, miközben a súlyos beteg embertársaknak próbált önzetlenül segíteni?  

Demeter Éva válasza: 

Magam is súlyos fokú bel-szervi rokkant vagyok, és a rokkant-téma ismerője, társadalombiztosítási szakemberként. A kormány 2011. év nyarán elhatározta, hogy „megreformálja”a rokkantsági ellátórendszert, és véghez is vitte azt 2012. január 1.-i hatállyal. Szakemberként kötelességemnek éreztem segítő kezet nyújtani a bajba jutottaknak akkor is, ha engem már csupán csak pár év választott el az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésétől. 

A kormányt, a pártokat, országgyűlési képviselőket, civil szervezeteket kerestem meg a társaimmal együtt. Sajnos nem volt fogadókészség a társadalom részéről a rokkantak problémáinak felkarolására.

Egyedül a Magyar Szociális Fórum (MSZF) állt velünk szóba úgy, hogy média nyilvánosságot is kaphatott a rokkantak érdekének védelme, melyért én ma is hálás vagyok az MSZF vezetőjének, az emberjogvédő Dr. Simó Endrének. Volt érdekvédőként láttam, hogy őt is gyakran támadták, oktalanul.

Az érdekvédőket, ha támadták, szinte nem állt ki értük senki. Még azok sem, akik érdekeit próbálták érvényesíteni. Ezt gyakran a saját bőrünkön is tapasztaltuk.

Láthattuk, hogy az elmúlt években hogyan gáncsolták el az oktatás, az egészségügy, vagy a társadalmi problémákért felszólaló érdekképviseletek vezetőit. Ebben a szélmalomharcban éltem évekig a mindennapjaimat én is, mint rokkant-érdekvédő, egészen 2016. év nyaráig. 

Akkor, 2016. év nyarán végleg feladtam a rokkantakért való érdekképviseleti küzdelmet. Erről egy közleményt is kiadtam, hogy a jövőben nem tudom és már nem is akarom folytatni – az állandó támadások kereszttüzében - ezt a megfáradt küzdelmet a rokkantakért. Viszont 2016. év nyarán azt nem gondoltam volna, hogy olyan rokkantak fogják a nagy nyilvánosság előtt hiteltelenné tenni a személyemet, meggyalázni a becsületemet, akiken önzetlenül segítettem. 

2016. év nyarán, a személyemet ért nagy nyilvánosság előtti (számos Facebook csoportban közzétett) támadások idején már nem voltam érdekvédő. A személyemet napi szinten lejáratók ellen kénytelen voltam a hatóságokhoz fordulni. 

A polgári peres eljárás során az I. fokú bírósági ítélet szerint viszont „közszereplőnek” minősítettek, aki „többet köteles eltűrni”, mint egy átlagpolgár. Pedig én akkor már, csak egy közönséges átlagpolgár voltam, mint amilyen most is vagyok. Ráadásul a személyemet ért állandó támadásokra nem is reagáltam a Facebookon. 

A pert I. fokon elvesztettem, de azt megfellebbeztem, mert nem hiszem el, hogy, ha közszereplő lennék, akkor is köteles lennék eltűrni azt a Facebook nagy nyilvánossága előtt, hogy:

Náci egyenruhában ábrázolva tették közzé a képmásomat úgy, hogy a lakcímemet kiírva „tüntetést” szerveztek a társasház elé ahol lakom: „Jobbikos Demeter ellen tüntetnek a rokik” felirattal és 136 helyre küldték el az eseményre való meghívót a Facebookon, 2016. július hónapban.

Megjegyzem: Sohasem voltam egyetlen párt képviselője sem, a rokkantak nyomorúságos helyzetéről pedig mind a kormánypártnak, mind az összes ellenzéki pártnak 2011-2015 évek között küldtem szakanyagokat, melyekben az „új rokkant-törvény” betegekre vetített hatásait elemeztem.

A személyemet oktalanul támadók az alábbi jogsértéseket tették közzé rólam a nyilvánosság előtt:

A szüleimet és családtagjaimat is becsmérelték és azt állították rólam a Facebookon, hogy: „Adócsaló, náci, elmebeteg, pszichopata, gyilkos, rokkantakat kinyíró és hajléktalanná tevő ember vagyok, aki a rokkantakon akar gazdagodni, és akire börtön vár”. Sőt, azt is állították, hogy „hamis orvosi igazolást kreálva” maradtam távol egy bírósági tárgyalásról, miközben nem is kaptam idézőt soha az általuk említett tárgyalásra, illetve azt is valótlanul állították, hogy „7 bírósági per folyik ellenem”. 

Még, ha közszereplő lettem volna, akkor sem lettem volna köteles ezeket a valótlan állításokat eltűrni. 

A nagy nyilvánosság előtt „csalónak” neveztek, aki a rokkantakon akar meggazdagodni, miközben soha senkitől egyetlen forintot sem fogadtam el, sőt még köszönetet sem vártam a segítségnyújtásért cserébe. Mindezt annak ellenére írták rólam, hogy a saját pénzemből és a saját szabadidőm terhére védtem a rokkantakat, teljesen önzetlenül, nagy betegen. A nevemet és arcomat adtam a rokkantak érdekvédelméhez, éveken át. Megfenyegettek azzal, hogy „Lassan foglak kinyírni”, de olyan közzétételük is volt, hogy „Lámpavasra kerülsz, te Fideszes majom”.  

Számomra megdöbbentő volt, hogy a sok ezer ember közül, akiken önzetlenül segítettem, senki sem szólt a személyemet ért oktalan támadások ellen, és felém sem jelezte, hogy nem ért egyet ezekkel a jó hírnevet, és becsületet sértő bejegyzésekkel. Ezt hívják társadalmi közönynek.

Az ügyben, még a kezdet-kezdetén büntetőfeljelentést tettem (2016. júliusban) az elkövetők ellen, sőt, feljelentés kiegészítéseket is küldtem folyamatosan a rendőrségnek. Ennek ellenére, furcsa módon „ismeretlenek maradtak az elkövetők”. Legalább is, ezzel zárult le a nyomozás 2 év elteltével.

Nem csak a képmásommal éltek vissza sorozatosan, hanem a jó hírnevemet, becsületemet lejárató közzétételeik végkifejlete az volt ebben a rendőrségi és bírósági ügyben, hogy az elkövetők még egy nyilvános Facebook oldalt is létrehoztak 2017. szeptember hónapban úgy, hogy a közösségi oldal nevében az egyikük neve, és az én családom neve is szerepelt. A nevemet engedélyem nélkül használták fel az oldal nevénél.

Ez a nyilvános Facebook közösségi oldal csak a személyem és jó hírnevem, becsületem lejáratásáról szólt kizárólag, melyről állítólag a nyomozók is tudtak, mert egyikük azt közölte velem, hogy ne küldjek már újabb és újabb „lementett” anyagokat, mert mindent tudnak és mindent látnak a Facebookon, ami a személyem lejáratása körül zajlik. 2018. év nyarán viszont, mégis úgy zárult le a nyomozás, hogy „ismeretlenek az elkövetők”.  

Hogyan lehet az, hogy a Facebookon éveken át szabadon lehet gyűlölködő, jó hírnevet sértő és becsületsértő közzétételeket tenni valakiről minden jogkövetkezmény nélkül úgy, hogy ezeket hiába jelentik többen is, azzal nem foglalkoznak. A Facebookon mindenki azt csinál, amit akar?  

2016. év júliusa óta a személyem célkeresztben van az interneten jelenleg is, igaz, most már (2019. évben) az „ellenfeleim” főként a nevem kiírása nélkül szórakoztatják a „nagyérdemű olvasókat”, de a saját olvasóközönségük tudja, hogy kiről van szó. 

A jogi egyetemen azt tanítják, hogy Magyarországon „jogszolgáltatás van”. 

Vajon milyen jogszolgáltatást nyújt a bíróság, vagy a rendőrség a hétköznapi állampolgároknak, mint amilyen én is vagyok, ha eddig, 3 éven át sem kaptam elégtételt az ellenem elkövetett jogsérelmekért?