Nyomozók a tantestületben

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács ülését követően Pintér Sándor belügyminiszter bejelentette, hogy a nyomozók a tantestület tagjaként részt fognak venni a nevelői munkában. Indokolta döntését azzal, hogy növelni kell a közbiztonságot. A tervek szerint az interaktív órákon kitérnek a gyerekekre leselkedő általános veszélyekre, és különböző szituációkat modelleznek, amivel a diákokat lelkileg is felkészítik a valós veszélyhelyzetekre, és megoldásokat nyújtanak azok elkerülésére.

A szülők körében a vélemények e kérdésben merőben eltérnek egymástól. Vannak, akik áldják, vannak, akik kevésbé szeretnék, ha gyermeküket rendőr vigyázná, esetleg nyomozást indítana vele szemben, kiskorúságához mérten pedig hivatalos hatósági eljárásnak tenné ki. Egyesek azt mondják: a gyermekekben a rendőr látványa, jelenléte fenyegetettség érzetét keltheti. Mások esetleges rendőri túlkapásoktól tartanak. Megint mások félnek attól, hogy gyermekükkel szemben testi erőszakot alkalmaznak az iskolában.

Egyetlen ismert esetről tudhatjuk, hogy megtörtént: idén januárban, egy mezőkövesdi iskolában egy 15 éves fiú zsarolta és rabolta ki iskolatársait, mely tettére egy tanár figyelt fel, az iskolarendőr pedig nyomozni kezdett. A rendőrség pedig mindezek alapján rablás és zsarolás gyanújával a gyermeket őrizetbe vette. Arról egyelőre nem érkezett híradás, hogy mi lett a hivatalos rendőrségi nyomozás eredménye az ügyben. Bebizonyosodott-e, tanúvallomásokkal, hogy a gyermek valóban elkövetője volt a terhére írt cselekményeknek, nem csupán a tanár „pikkelt rá”? Nem tudhatjuk, de egy 15 éves fiú, hatósági őrizetben nem a gyermekek egészséges testi-, pszichikai fejlődéshez szükséges környezetben van. Kihallgatásához sem használnak gyermekbarát kihallgatószobát. Mint ahogyan – lévén az iskola épületéből viszik be a rendőrség őrizetébe – a szülője sem lehet jelen kihallgatásakor, márpedig szülő nélkül – elvileg – nem hallgató ki egyetlen egy gyermek sem.

Ebben az esetben felnőtt bűnözőkkel azonos módon bánnak a gyermek elkövetőkkel, hiszen arra forgatókönyv nincs a hatóságoknál, hogyan is kellene kezelni az iskolából előállított „mini terroristát”.

Kit is volna fontosabb először értesíteni: a gyámügyet, vagy a szülőt? Kell-e a gyermek számára azonnal jogi képviselőt kirendelni? Ha igen, akkor gyermekjogi-, vagy büntetőjogi képviselő kirendelése szükséges-e a gyermek kihallgatásának megkezdése előtt? Léteznek-e egyáltalán olyan gyermekjogi képviselők, akik büntetőjogi szakképesítéssel is rendelkeznek? Léteznek-e olyan büntetőjogi képviselők, akik gyermekjogi szakismeretekkel is rendelkeznek? Ki kellett volna-e rendelni a gyermek mellé azonnal jogi képviselőt, amikor a nyomozást vele szemben az iskolarendőr megindította? Hiszen a kirendelt jogi védelemnek a nyomozási szakban is aktív szerepe van, főleg a bizonyítási eljárás lefolytatása során, ahhoz, hogy esetleg megalapozott ok nélkül ne legyen emelhető vád egy gyermekkel szemben.

Kérdések sorát lehetne feltenni még.

Az iskolarendőr ahhoz, hogy a nevelő munkában részt vehessen, rendelkezik-e megfelelő mértékű pedagógiai-, és gyermekpszichológiai szakmai ismeretekkel? Ha nem, milyen jogon írja felül a szakismeretekkel rendelkező pedagógus szakmai véleményét a gyermekek nevelése és oktatása terén? Amennyiben a pedagógus nem osztja a veréssel nevelés elvét, intézkedhet-e az iskolarendőr testi kényszer alkalmazásával? Egyáltalán: kiskorúak vonatkozásában, élhet-e a testi kényszer eszközével? Indíthat-e úgy nyomozást egy gyermekkel szemben, hogy arról sem a szülőt, sem pedig a gyámügyi hivatalt nem értesíti? Nem volna-e szükséges az őrizetbe vételt és a gyermek előállítását megelőzően a gyermek védelembe vétele, esetleg a további elkövetést megelőzendő gyermekpszichiáterrel való beszélgetés – mielőtt beviszik a rendőrségre, és megfélemlítik őt?

A belügyminiszter elképzelése nem volna rossz, ha a részletek kidolgozása már megtörtént volna. Ha a részletek kidolgozása közben figyelembe vennék a gyermekek mindenek felett álló érdekeit és jogait. Ha egyáltalán közelről ismernék a gyermekek igen törékeny lelki világát, és eleve meglévő, esetleg családon belül szerzett lelki sérüléseit, mielőtt egy hatósági intézkedéssel a végletekig megtörik őt.

Az a gyermek ugyanis, akire otthon odafigyelnek, aki szeretetteljes légkörben nevelkedik, nem lesz bűnöző. Ő nem akarja egy esetleges elkövetéssel felhívni magára a figyelmet.

Nem iskolarendőrre volna szükség, megelőzésképpen, hanem gyermekpszichológusra, minden iskolában. Nem elnyomni volna szükség a gyermeket ért traumákat, amelyek a cselekmények kiváltói lehetnek, hanem az őt ért traumák feldolgozásában kellene segíteni. Ez a nézőpont azonban a belügyminiszter álláspontjának kialakítása során figyelmen kívül maradt.

Dudás Anna

2013. május 18.