Vasárnap a Népi Front megemlékezett Kádár János születésének évfordulójáról a Fiumei úti temetőben. A párt meghívta Simó Endrét, a Magyar Szociális Fórum alapító-szervezőjét, és felkérte, mondjon beszédet az alkalomból. Beszédet mondott Cseh Miklós, a párt elnöke is. Alább teljes terjedelmében közreadjuk mindkét beszéd szövegét
Ha láthatná, elborzadna, mivé lett a műve, hová süllyedt a dolgozó életszínvonala és megbecsülése. Hová lett munka, béke, biztos megélhetés. Mivel tudta, mi következik, nem akart élni tovább. A kegyelemdöfést azok adták meg neki, akiket a szocializmusért elkötelezett elvtársainak vélt, és akik közül sokan cserbenhagyták, hogy a proletár nemzetköziséget a tőke internacionalizmusára cseréljék ki. Papot hivatott halálos ágyához és meggyónta neki bűneit. Ő, a nem hívő kommunista. Bizalommal egy más világnézetű ember iránt. Hűen ahhoz a szövetségi politikához, amelyben hitt.
Kádár János 103 évvel ezelőtt született, 1912. május 26-án. Emlékének azzal adózhatunk a legméltóbban, ha nem akarunk szentet faragni belőle. Annak dacára sem, hogy élete végéig hű maradt az osztályhoz, melyhez tartozott. Ember volt hibáival és erényeivel, bűneivel és jótetteivel együtt. Nem sejtette, hogy éppen azok fordítanak majd hátat politikájának, akikért a szíve dobogott. Nem bocsátották meg neki 1956-ot, sem a megtorlást, amely az elnyomás elleni lázadást követte. Nem bocsátották meg neki, amit a proletárhatalom jegyében Nagy Imrével szemben elkövetett, még ha nem feltétlenül jószántából is. „A mi hatalmunk ezeken a tankokon nyugszik” – mutatott ki országgyűlési hivatalának ablakából a Kossuth térre, ahol orosz páncélosok fontak gyűrűt a parlament köré 1957 hideg telén. Akkoriban még a puska volt a szocializmus legfőbb fegyvere. Még a néppel szemben is. Az államszocializmus jegyében leverték a munkástanácsok rendszerét, és nemet mondtak az állami tulajdon társadalmasítására. Kádár János politikájára és személyiségére ez az ellentmondás nyomta rá a bélyegét egészen haláláig.
Ma mégis azt kell hangsúlyoznunk, amit a népnek adott, és ami ma hiányzik a népnek! Hazánkban akkoriban létbiztonság volt. Mindenkinek biztosítottak munkalehetőséget, és mindenki meg tudott élni, ha szerényen is. A szocializmus jogrendje nem tette lehetővé, hogy milliókat károsítsanak és nyomorítsanak meg, tízezreket lakoltassanak ki egyetlen otthonukból, ezreket hagyjanak fagyhalált halni a szabad ég alatt és fűtetlen otthonukban, és hogy gyermekek százezrei éhezzenek. Az a jogrend a közösség jogrendje volt, nem pedig azoké, akik az ember hátán élősködnek. Virágzó mezőgazdaságunk az amerikai hozamokkal vetélkedett, hála termelőszövetkezeteinknek, melyeket a „demokrácia” jegyében privatizáltak és szétvertek. Működő iparunk volt, melyet nem ritkán a szocializmusban kinevezett gyárigazgatók kaparintottak meg, feledve közösségi erkölcsöt, Istent és embert, csak magukkal törődve, hogy milliárdossá legyenek. És persze külföldi érdekcsoportok is megtették a magukét: bagóért felvásárolták üzemeinket, hogy azután szétzilálják és tönkretegyék, ami még maradt a magyar iparból. Az ő idejében Magyarország az érettségizettek országának számított. Fillérekbe került a könyv, a színház és a mozi. A magyar sajtó frissen és sokoldalúan tájékoztatott a világ dolgairól. Szókimondó lett a nép. Nem volt mitől félnie. Nem kellett aggódnia állásért és jövőért. A dolgozók szakszervezeti és vállalati üdülőkben pihenhettek. Ingyen sportolhattak, és élvezhették a kultúrát. Hétvégi házak és nyaralók épültek. Fénykorát élte a magyar diplomácia: hazánk indította útjára a Helsinki folyamatot, a kelet-nyugati enyhülést, és ültette tárgyalóasztalhoz a hidegháborúban szembenálló feleket. A Magyar Népköztársaság méreteit messze felülmúló tekintélynek örvendett a nemzetközi közösségben. Mindez a múlté.
Ami a jelent illeti, küzdőtársunk, Vándor Andrea a minap Interneten így jellemezte:
Hol jogrend és igazság egymással Köszönő viszonyban sincsenek, Ott bűn tanyázik, s korrupció – Diktál a köznapok terrorja: tenyésző farkastörvények! Hol a méltó emberi élethez Csupán gátlástalan, mocskos út vezet, Ott hatalmon az alja nép van – És szenvedőbb minden másnál a milliónyi megalázott kisemmizett! Ha bűn honában él a költő, Életműve oly veszendő, Számára babér ott nem terem: Bár érzi népe szenvedését, Mindhiába írja versét – A hatalom elnémítja, s falakat von köré a félelem...!
Kedves Barátaim, tisztelt Egybegyűltek! Kádár János emléke előtt azzal tiszteleghetünk a legméltóbban, ha nem mondunk le munkásságának lényegéről. Arról, amit a magyar nép boldogulásáért, a népek barátságáért, a különböző világnézetű emberek összeboronálásáért, és a világ békéjéért tett. Mi, akik ismertük őt, és azok is, akik nem, álljunk ki a létezett szocializmus valódi értékei mellett, mert a létbiztonság, a szellemi és erkölcsi felemelkedés, az emberi emancipáció alapérték a jövőre nézve is. Népünknek szüksége van rájuk. Belőlük kiindulva kell felépítenünk az újat anélkül, hogy visszasírnánk a régit, hiszen sokkal jobbat kell csinálnunk annál, ami volt. Fejlettebb, demokratikusabb, szabadabb és igazságosabb közösségi társadalom előtt kell egyengetnünk az utat. Tanuljunk és okuljunk a történelemből, melynek ő 34 éven át magyar főszereplője volt. Gyűjtsünk szellemi és fizikai erőt, mert szükségünk lesz rá! Tanuljunk meg együtt dolgozni más világnézetű, más felfogású emberekkel és közösségekkel egy össznépi, közös társadalmi rend megvalósításáért velük együtt! Embert próbáló nagy feladat vár ránk. Valóra váltásához kívánok mindnyájunknak jó egészséget, jó munkát, és sok sikert Kádár János születésének 103-ik évfordulóján!
Cseh Miklós, a Népi Front párt elnökének beszéde
Kedves Elvtársak, Barátaink! Idén is eljöttünk Kádár János sírjához, hogy emlékezzünk a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb államférfiára és életművére. Kádár János 1912.május 26-án született Fiumében. Egy olyan korszakban ébredt politikai öntudatra, amelyben hazánkat a 3 millió koldus országaként emlegetett a világ. A felnőtté válás útja során hamar megismerkedett a munkásmozgalommal, átérezte a dolgozó osztályok nyomorát, kilátástalan helyzetét. Fiatalon kapcsolódott be az illegális kommunista pártba, és meggyőződéséért kész volt vállalni a letartóztatással járó életveszélyt is. Hamar a bőrén érezte Horthy Miklós csendőreinek kegyetlenkedését, brutális kínzási módszereit. 77 évéből csaknem 10-et töltött rabságban. Negyedjére nem a fasiszták, hanem a Rákosi-rendszer pribékjei zárták börtönbe. Számára ez jelentette legnagyobb fizikai és lelki gyötrelmet, hiszen abban a társadalmi rendszerben ítélték el, amelyért az illegalitás korszakában kész volt az életét is kockáztatni. Kádár János azonban mindig kommunista maradt. Nem törte őt meg a történelem vaskeze és bár a világpolitikai nagy viharai közepette sokszor szorult kényszerpályára, meggyőződése mellett mindig kitartott. Puritán ember volt, aki kompromisszum készségével, kiemelkedő politikai tehetségével, emberi helytállásával kivívta a nyugati világ vezető politikusainak tiszteletét is. Törhetetlen népszerűségének bizonyítéka a társadalomban ma is erősen jelen lévő nosztalgia a rendszerváltás előtti idők iránt. A Népi Front azon kevés baloldali pártok egyike, amely nem tagadja meg Kádár Jánost és alapvetően pozitívan értékeli a kádári szocializmus 32 évét. Kedves Elvtársak! Napjainkban, amikor a társadalom történelmi emlékezetét megfertőzi az antikommunista hangulatkeltés, kötelességünk minden erőnkkel szembe szállni azokkal, akik meghamisítják, átírják a múltat, letagadják, megkérdőjelezik a tényeket és hazugságokkal, hamis legendákkal festenek fals képet Magyarország egyik legsikeresebb korszakáról, a Kádár- rendszerről. A tudományos életet és mindenekelőtt az oktatási rendszer teljes egészét átható antikommunizmusnak köszönhetően a rendszerváltás óta felnőtt úgy egy generáció, amely a múlthoz való viszonyát, Kádár Jánosról alkotott véleményét nem az történelmi valóság pontos és objektív ismerete szerint alakította ki. Ez a generáció, a 20-as 30-as éveiben járó fiatalok elfogadták és elhitték a tankönyvekben leírt képtelenségeket, alaptalan rágalmakat, a szocializmusról terjesztett hivatalos, de torz értékelést. Ne csodálkozzunk, hogy az ifjúság döntő többsége ma ellenséges a haladó baloldali eszmékkel, főleg a marxizmussal szemben. Szégyelljék magukat a kapitalista politikai elit fizetett történészei és hivatásos bérfirkászai, akik eladták a becsületüket, tisztességüket, azért, hogy éjt nappallá téve dolgozzanak a Kádár-rendszer lejáratásán! Üzenjük nekik: nem lehet kitörölni Kádár János nevével fémjelzett korszakot a társadalom emlékezetéből! Írhatnak annyi tanulmányt, annyi könyvet, amennyit csak bírnak, hazug állításaik igazolása céljából elferdíthetik, meghamisíthatják az igazságot, relativizálhatják a tényeket, felnagyíthatják és eltúlozhatják a szocializmus negatívumait, de köztünk élnek még azok, akik könnyű szerrel képesek leleplezni e modernkori antikommunista hazugságokat. Sokan vagyunk, akik a múlt és a jelen összehasonlításával egyértelműen alá tudjuk támasztani Kádár-rendszer fölényét a kapitalizmussal szemben. Kedves Elvtársak! Ma van Kádár János születésének 103. évfordulója. Mi, akik ma kijöttünk Kádár elvtárs sírjához emlékezni rá, szintén birtokában vagyunk azon információknak, amelyek ellenszerei lehetnek a Kádár-rendszer ellen irányuló gyűlöletkeltésnek. Tanúi vagytok annak a korszaknak, hiszen megéltétek minden percét. Nem tankönyvekből tanultatok a szocialista társadalmi berendezkedésről, hanem részt vettetek annak építésében és megtapasztalhattátok a szocializmus minden pozitív és negatív tulajdonságát. Vannak emlékeitek arról, hogy 1956 zűrzavarából miként vált napról napra erősebbé a munkás-paraszt állam, láthattátok a 60-as évek gigászi építkezéseit, a falu modernizálását,, iskolák létrejöttét, a termelőszövetkezetek sikereit, a magyar mezőgazdaság világélvonalba kerülését. Láthattátok, hogy gazdaságunk miként gyarapszik újabb és újabb üzemekkel, hogy milyen felfelé ívelő fejlődési utat járt be a magyar ipar, amely termékei nem csak a KGST-országokban, hanem a nyugati világban is keresettek voltak. Ti tudjátok, hogy mi az a létbiztonság és ismeretlen volt számotokra a munkanélküliség. Tudjátok azt is, hogy milyen volt félelem nélkül járni az utcán éjszaka is, köszönhetően a kitűnő közbiztonságnak Láthattátok, hogy a nyomornegyedek helyén miként épülnek fel az új lakótelepek, amelyek sok fiatal házaspár, család számára jelentett óriási segítséget az életben való elinduláshoz. Még emlékezhettek úttörőtáborok hangulatára, Csillebércre és Zánkára, hiszen az állam nem csak arra ügyelt, hogy a pedagógusok átadják a nebulóknak a szükséges tudást, hanem hogy olyan közösségi élményekhez juttassa a fiatalokat, amelyek csiszolták, formálták az ifjúság jellemét. Mindenki számára elérhető volt a sport és a minőségi kultúra. Tudjátok, hogy milyen volt a világban emelt fővel járni és, büszkének lenni arra, hogy magyarok vagyunk, hiszen nem kellett szégyenkeznünk országunk állapota miatt. Szeretnék köszönetet mondani azoknak a szülőknek, nagyszülőknek, akik talán nem is kommunista érzelműek, de ettől függetlenül hitelesen, a valóságnak megfelelően mesélnek gyermekeinek, unokáiknak a Kádár- rendszer valódi arcáról. Kedves Elvtársak! Sok órán keresztül lehetne még sorolni, hogy mennyi mindent köszönhet a magyar nép ennek a korszaknak, de nem mehetünk el szó nélkül az elkövetett hibák mellett sem. Ha mérlegre tennénk a Kádár-rendszer teljesítményét, egyértelműen a pozitív oldal kerülne többsége. Ez viszont nem változtat azon a tényen, hogy a Kádár-rendszernek voltak árny oldalai is, amelyek közre játszottak a szocializmus átmeneti vereségében. A politikai intézményrendszer fejletlensége miatt a szocialista demokrácia nem tudott teljes egészében kibontakozni. Sokkal inkább volt szándék, semmint élő gyakorlat. Miközben az életszínvonal folyamatosan emelkedett, a párt és a tömegek kapcsolata meglazult. Az egyéni jólét elfedtette a társadalommal, hogy a szociális vívmányok nem maguktól értetődőek, hanem a szocializmus építésének eredményei, így amikor 1989 tragikus évében szükség lett volna e vívmányok, a szocialista rendszer megvédésére, a társadalom passzív maradt. Az MSZMP-t elárasztották a karrieristák. A 800.000 főt számláló állampártnak csak egy töredéke volt meggyőződéses kommunista, akik közül sokan éltek a kritika jogával az egyre sokasodó negatív jelenségek látták. Végül őket szorították háttérbe azokkal szemben, akik később könny szerrel adták fel a szocializmust és vállaltak új politikai vagy gazdasági szerepet a kapitalizmusban. Jellemzően ma azok a köpönyegforgató politikusok- Kövér László, Gyurcsány Ferenc, Pozsgay és társaik - köpködnek leginkább a szocializmusra, akik a Magyar Szocialista Munkáspárt vagy a KISZ tagjaiként, politikai beosztásban már akkor sem az ország gyarapodásáért dolgoztak, hanem egyéni érdekeik gátlástalan érvényesítésén mesterkedtek. Nem volt lehetőség arra, hogy a kiskirályként basáskodó titkárokat, a nómenklatúra technokrata-karrierista elemeit a párttagság alulról jövő kezdeményezése alapján leváltsák. A kommunista pártok működésétől idegen volt a funkcionáriusok visszahívhatóságának, leváltásának lehetősége, így amikor nyilvánvalóvá vált, hogy 1988-89-ben az MSZMP legfőbb döntéshozó szerveiben a szocializmus feladására készülő erők kerültek többsége, a tagságnak nem volt eszköz a kezében arra, hogy leváltsák az árulóvá vált MSZMP-vezetőket - Pozsgayt, Nyers Rezsőt és társait - és megvédjék a népköztársaságot. Nagy árat fizettünk ezért! Sok ezer kommunista tehetetlenül nézte végig, hogy miként omlik össze az a rendszer, amelyért oly sok elvtárs küzdött. Barátaim! A Kádár-rendszer véget ért, de nekünk, 21.század kommunistáinak új küldetésünk van. A mi feladatunk, hogy emlékezzünk és megvédjük a szocialista múltat a történelem-hamisítással szemben. De a mi feladatunk az is, hogy előre nézzünk és harcoljunk a jövő szocializmusáért. Nem tudjuk vissza hozni a Kádár-rendszert. De tudunk tenni egy olyan új szocialista társadalmi berendezkedésért, amely a dolgozók számára jobb életet, kiszámítható jövőt, tisztességes, emberi életet biztosít,amely megszüntetni az ember ember általi kizsákmányolását, valódi szabadságot, valódi demokráciát, békét teremt minden állampolgár számára és kiküszöböli azokat a hibákat, amelyeket az előző szocialista kísérlet során elkövettek elődeink. Kádár János és a forradalmi munkásmozgalom megannyi harcosa a szocializmusért küzdött, ennek a küldetésnek szentelték életüket. Nem lehetünk gyávábbak, mint ők! Ne csak őrizzük, hanem szítsuk a lángot! Éljen a Népi Front! Éljen Kádár János! Éljen a 21.századi szocializmus!