Hullahegy idehaza, szomszédunkban háború, recseg-ropog a rendszer, mely osztályrészünkül jutott, de szocialistáinknak egy épkézláb gondolatuk sincs arról, mit kellene tenni azért a bizonyos dolgozó emberért. A demokrácia bajnokainak szeme előtt olyan szabadságeszme lebeg, amelyben a szegény szükséges rossz, a bérből és fizetésből élő pedig arra jó, hogy munkáltatója hasznot húzzon belőle.
Március 15-ig 133-an fagytak meg tavaly október óta. A mögöttünk álló négy télen több mint 1200-an. Nagyjából ugyanennyire tehető a fagyhalál miatt emberéletben keletkezett veszteség az MSZP és az SZDSZ kormányzásának 4 éve alatt is. Döbbenetes társadalmi tünet egy olyan kis országban, mint a miénk! Hallotta-e valaki, hogy amikor az MSZP kormányzott, képviselői közül bárki is felemelte volna szavát e nemzeti leépülés láttán? Hallotta-e valaki, hogy a Fidesz regnálásának öt évében szocialistáink kiálltak volna a fagyhalálra ítéltek védelmében? A mögöttünk álló tél közepén – bizonyára figyelmeztetésünkre is – észbe kaptak ugyan, hogy valami nincs rendben, de kapacitásukból nem futotta többre, mint egy sápadt javaslatra pénzalap létrehozásáról a bajba jutottak megsegítésére, de ebből sem lett semmi. Pirosszegfűseinkben fel sem merült, hogy az életet ott kellene elkezdeni védeni, ahol az embertől elveszik egyetlen otthonát, és az utcára lökik, mint valami hulladékot. Fel sem merült bennük, hogy ennek a sok tízezer embernek is laknia kellene valahol, nem pedig tolvajoktól hemzsegő, mocskos, tetves hajléktalan szállókon sínylődnie, ahonnan azután inkább a szabad ég alá menekül, s belehal. Hogy szociális lakhatást biztosítsanak a vagyonukból kiforgatottnak, a munkából kitaszítottnak, a sorsára hagyottnak. Hogy népilakás-építési programot indítsanak be, módosítsák az anyagi javak elosztását a nélkülözők javára, netán’ idehaza is intézményesítsék az alapvető szükségletek kielégítésére alkalmas alanyi jogon garantált alapjövedelem rendszerét. Horribile dictu, felszámolják az alacsony munkabérekre épülő félgyarmati rendszert! Szocialista uraink alig várták, hogy a tél elmúljon, és ne kelljen többé a fagyhalállal bíbelődniük. De arra már nem gondolnak, hogy jön a következő is, és minden kezdődhet elölről. Be nem váltott ígéretek sora jelzi, még a gondolatától is irtóznak, hogy olyanokkal fogjanak össze az élet védelmében, a megélhetésért, akik szociális érzékenységüket nem rendelik alá hatalmi szempontnak.
Hovatovább annak is örülni kell, hogy ha már előre nem is lépünk, legalább vissza ne lépjünk. Hiszen a „szabadságeszme” oltárán képesek lemondani még a szociáldemokrácia XIX. századi társadalmi vívmányairól is, mint amilyen a szabad vasárnap. Most éppen azt ígérik, hogy ha nyernek a következő választáson, visszaállítják a vasárnapi nyitva tartást a bevásárló központokban. Nehogy azt higgye a boldogtalan, hogy még a plázát is kihúzzák a lába alól! „A munkához való jognak akarunk érvényt szerezni, mert aki akar, annak nem csak vásárolni, de dolgozni is joga van akkor, amikor akar” – írják. Micsoda szellemi magaslat, micsoda erkölcsi nagyság a munkához való jog és a szabadságeszme leplébe bújtatni a pihenőnap elvételét! De hát nyíltan nehéz igazolni a kizsákmányolást, kell valami hangzatos filozófia is hozzá, hogy a szerencsétlen elhiggye, jó neki, ami rossz. Nem? De ha már tagadják is az évszázados szocdem értékeket, legalább az ótestamentumot olvasnák el! Hogy tudniillik még az Úr is megpihent a teremtés hetedik napján! Mondjátok, szocialista urak, miért akarjátok megfosztani a dolgozót a pihenő napjától? Miért nem inkább annak örültök, hogy végre visszakapja, amit a rendszerváltással elvettek tőle? Nem volna „baloldalibb” azt mondani, hogy vasárnapi robot helyett olyan bérhez van joga a dolgozónak, amiből meg tud élni vasárnapi munka nélkül is? Vagy ti sem akartok ilyen bért biztosítani neki? Ti is abban vagytok érdekeltek, hogy maradjon az alacsony bérre épülő gazdasági rendszer, a tőke nagy boldogságára? De hát akkor mi változna, ha visszajönnétek? Ilyen rendszerben élünk, és szegényednek el milliók a rendszerváltás óta! Függetlenül attól, hogy ki kormányoz. Mi ebben a baloldali? Az MSZP azzal is előhozakodik, hogy elbocsátások lesznek a vasárnapi zárva tartás miatt. Mintha egyetlen választásunk volna: vagy dolgozunk vasárnap, vagy felmondanak nekünk! Nem létezne törvény Magyarországon, mellyel elejét lehetne venni egy ilyen galád eljárásnak anélkül, hogy megfosztanák az embert a pihenő naphoz való jogától? Ha van, miért nem élnek vele? Ha nincs, miért nem fognak össze azokkal, akik azt akarják, hogy az emberek ne dolgozzanak vasárnap, de ennek ne az elbocsátás legyen az ára? Vagy túl bonyolult volna a feladat? Vagy alkalmatlan volna, hogy csípőből tüzeljünk arra is, ami jó, csak azért, mert ellenfelünktől származik? Megélhetés, lakhatás, normális táplálkozás, egészség, korszerű oktatás másod- és tizedrangú szempont a piacgazdaság szocialista apologétáinak szemében. Majd csak lesz valahogy – gondolják. Pedig tévednek! Bizonyíték rá, hogy a választói hangulat még jobbra csúszik, és aggodalomra ad okot. Mivel emitt nem törődnek az emberrel, amott viszont rendet és erős kezet ígérnek neki, a fennálló rendszerrel szembeni mélységes elégedetlenség a Jobbik malmára hajtja a vizet. Hajthatja, hiszen emitt hiányzik a rendszerhez való kritikus viszonyulás a társadalom érdekében, amott viszont megvan, csak éppen Isten mentsen várható következményeitől!
A kritikátlanság, vagy inkább a nemzeti érdekeinkkel ellentétes, lefekvő politika nem csak alapvető társadalompolitikai kérdésekben, hanem olyan nemzetközi horderejű ügyekben is megnyilvánul, mint amilyen a szocialisták viszonya a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Több mint egy éve áll a bál szomszédunkban, Ukrajnában.  Az ország szép lassan széthullik, mert az erőszak nem pótolhatja a közmegegyezést. Kelet és Nyugat feszül szembe egymással, beleértve a békétlen eszközöket is. Ebben a helyzetben az MSZP még csak azt sem mondta, hogy békét akar. Vagy, hogy nemzeti érdekünk a béke! Köreikben átokszó a keleti nyitás, és a jó viszony Oroszországgal, viszont kívánatos és dicséretes a szankciópolitika, támogatásra méltó az európai értékek védelmezőjének szerepében tetszelgő kijevi háborús politika, s kívánatos Oroszország agresszorként való megbélyegzése. Fel sem merül, hogy Ukrajna felfegyverzése és katonai szembefordítása a Kelet óriásával a mi békénket is veszélyezteti, hisz’ Magyarországot is háborúba sodorhatja. Kárpátaljai magyarok besorozása, Ukrajnát alkotó népek, nemzetek, nemzeti kisebbségek szabadsága, autonómia, önrendelkezés? Mit nekünk! Orosz gáz, biztonságos energiaellátás, magyar agrárkivitel? Ugyan már! Majd a Nyugat megoldja! Addig is azt tegyük, amit Washington és Brüsszel akar! Egy a lényeg: hűség a NATO-hoz, és Amerikához még akkor is, ha a NATO és Amerika eszközként akar felhasználni minket önös, terjeszkedő, békétlen céljaira. Hűség utolsó csepp vérünkig? Kit vonz ez a politika Magyarországon? Mi ebben az emberi és a nemzeti? Hol találkozik a többség társadalmi demokrácia iránti igényével, szabadságvágyával? Egyáltalán, mi ebben a szocialista? 

Simó Endre újságíró, a Magyar Szociális Fórum alapító-szervezője
2015. március 23.

https://www.facebook.com/notes/sim%C3%B3-endre/mi-ebben-a-szocialista/834195909950963?pnref=lhc