Magukra hagyott szegények

Hármas tragédia sokkolta Olaszországot pénteken. Civitanova Marche-ban felakasztotta magát a 62 éves Romeo Dionisi és 68 éves felesége, Annamaria Sopranzi, mert nem volt miből megélniük. Az asszony 73 éves testvére a hír hallatán a tengerbe vetette magát, holttestét a kikötői hatóság találta meg.  Romeo Dionisi munkanélküli volt, felesége olyan szerény nyugdíjban részesült, amelyből nem tudtak többé megélni. A férfi egy nápolyi építőipari cégnél dolgozott, míg be nem zárt, és hiába várt munkabérének kifizetésére, nem kapta meg járandóságát. A házaspár fizetésképtelenné vált. Rezsit fizessünk vagy együnk? – kerültek szembe a megoldhatatlan dilemmával.

„Bocsássatok meg nekünk, testünket a sufniban találjátok” – állt az asztalon hátra hagyott levelükben. Az asszony testvére is munkás volt. Cipőgyárban dolgozott, mielőtt nyugdíjba vonult volna. Az olaszországi tragédia nem hír a magyar médiában. Idehaza mindennapos az efféle eset. Mégis azért tartom fontosnak, hogy beszámoljak róla, mert van egy lényeges különbség a két ország politikai vezetésének emberi hozzáállásában. - Giorgio Napolitano köztársasági elnök „megoldatlan társadalmi válságról” beszélt. – Hajlamossá váltunk arra, hogy azt higgyük, az a valós élet, ami a híradók reflektorfényébe kerül, s rá kell döbbennünk, milyen állapotok uralkodnak az országban. El kell kezdenünk végre tenni is valamit, hogy kilábaljunk ebből a társadalmi válságból! – mondta Pierluigi Bersani, Itália legnagyobb pártja, a Demokratikus Párt (PD) elnöke. – Az állam nem hagyhatja magukra az embereket. Azoknak, akik gazdasági stratégiákról vitatkoznak a paloták folyosóin, tudniuk kell, hogy a lánc alján olyan emberek élnek, mint amilyen ez a három ember is volt. Nem bocsájtható meg, hogy ne figyeljenek oda az emberi sorsokra! Arra szólítom fel a kormányt, hogy gondolkozzon el, mi történik, és keressen mielőbb megoldást az égbekiáltó társadalmi bajokra – fogalmazott Tommaso Claudio Corvatta, Civitanova Marche polgármestere. Az olasz képviselőház elnök asszonya személyesen megy el búcsút venni a szegénység elől halálba menekült három embertől. Ez az, ami nem közös országaink vezetőinek emberi magatartásában. Közös viszont a megélhetési válság, melybe a fennálló rendszer taszítja társadalmainkat: A 61,5 millió lelket számláló Olaszországban 11 millióan élnek a létminimum alatt, a 9,93 milliós Magyarországon csaknem 4 millióan. Mélyszegénységben 3 millióan élnek ott, nálunk kb. 1 millióan. Mindkét országban elszegényedés megy végbe, látványosan megnőtt azoknak a száma, akik kilátástalanságukból életük önkezű kioltásában látnak kiutat. Dionisiék esetét a közös társadalmi rendszerből fakadó sorsközösség teszi magyar üggyé is. Ezeket a tragédiákat az igazságtalan és embertelen rendszer szüli, melyben élünk, és melyen jól felfogott érdekünk változtatni, mielőtt még súlyosabb tragédiákba sodorna bennünket.

Simó Endre

2013. április 6-án, a Magyar Szociális Fórum életének 10-ik évfordulóján