Alább közreadjuk a Magyar Békekör elnökének a II. világháború kirobbanásának 80. évfordulóján papírra vetett gondolatait

Uralkodás vagy együttműködés - Gondolatok a II. világháború kirobbanásának 80. évfordulóján

     Amikor egy hatalmi rendszer bajba jut, és érzi, hogy a Nap leáldozóban fölötte, hajlamossá válik a demokrácia feláldozására, mellyel addig leplezni tudta lényegét. Az emberiség történetében a fasizmus hatalomra juttatása és a II. világháború kirobbantása jelentette ennek a hajlamnak az eddigi legbrutálisabb megnyilvánulását.

     Hitler személyében a német finánctőke olyan figurát állított előtérbe, akitől nem csak a bolsevizmus feltartóztatását remélte, hanem a német nagytőke birodalmi étvágyának kielégítését is Keletre, a kaukázusi olajmezők, és a többi nyersanyag lelőhely, a Szovjetunió gazdag nyersanyagforrásainak megkaparintását. A hódítás szelleme 80 évvel a II. világháború kirobbanása után is él. Hiszen a tőke lényege. A rendszer urai úgy érzik, hogy hátrányukra változik a világ a Kelet felemelkedése miatt, és ha nem tesznek ellene valamit, lealkonyodik felettük. Választhatnak ugyan uralkodás és együttműködés között, de terjeszkedéshez szokott birodalmi ösztöneik gátolják őket abban, hogy egyenrangú partnerként éljenek együtt, a kölcsönös előnyök és az egymás iránti tisztelet jegyében.

     A tőke természete a terjeszkedés, a leigázás, a hódítás, hiszen haszna az ember és a természet kizsákmányolásából származik. Csak akkor szelídül meg, és békél meg sorsával, ha akkora ellenerővel találja szemben magát, amilyennel nem tud mit kezdeni. Példa rá Kína, ahol elfogadta, hogy csak akkor működhet, ha aláveti magát a kommunisták akaratának, és tevékenységét alárendeli a társadalom érdekeinek. Ha úgy tetszik, szocializálódik.

     Ám a globális finánctőkének vannak olyan körei is, amelyek nem tudják másként elképzelni jövőjüket, mint a terjeszkedés klasszikus eszközeivel, köztük a háborúval. És nem pusztán helyi háborúkról van szó, hanem átfogó erőpróbáról is. A fejlett centrum, elsősorban az Egyesült Államok uralkodó köreiben nem csak arról nem mondtak le, hogy feltartóztassák a „keleti veszélyt” és a „sárga veszedelmet”, hanem arról sem, hogy rátegyék kezüket Oroszország és Kína, valamint a velük szövetséges országok kincseire. Hogy alávessék, meghódítsák őket. Ezt bizonyítja a NATO keleti terjeszkedése, Oroszország és Kína katonai támaszpontokkal történő bekerítése, új fegyverrendszerek ázsiai és európai telepítése, a Kelet fejlődésének akadályozása szankciókkal, embargókkal, szabotázsakciókkal. Ezekben a körökben ma előszeretettel beszélnek a náci-fasizmusról, leszámítva a zsidók kiirtását, bár némelyiküktől az sem idegen. A Deep State egyes eminensei szerint a Nyugatnak Hitlerrel kellett volna szövetséget kötnie, nem pedig a Szovjetunióval Hitler ellen. Odáig még nem merészkednek ugyan, hogy nyíltan hirdessék újfasiszta nézeteiket, de tetteik rávilágítanak szándékaikra: szélsőjobboldali, fasisztoid politikai erőket, pártokat támogatnak és pénzelnek, idegen- és fajgyűlöletet szítanak, Oroszország és Kína ellen hangolják az embereket, beavatkoznak belügyeikbe. Első és másodosztályú népekre és nemzetekre, előjogúakra és alárendeltekre osztják a világot, mint tették a nácik a „felsőrendű fajról” szóló elméletükkel és népirtó gyakorlatukkal.

Kirekesztik Oroszországot és Kínát a II. világháború győzelmi ünnepeiből, szabotálják részvételüket a moszkvai és a pekingi ünnepségeken.

     Elutasítják az új eurázsiai biztonsági rendszer megteremtésére irányuló orosz kezdeményezést, és helyette új rakéták telepítése felé vesznek irányt, elutasítják az Arab-öböl kollektív biztonsági rendszerének kialakítására irányuló orosz-kínai indítványt, és helyette hadihajókat vezényelnek a térségbe. Felmondják a világ biztonságának alapjául szolgáló egyezményeket, és kivonják magukat az emberiség túlélését szolgáló klíma egyezményekből. Felrúgják az általuk kialakított liberális kereskedelmi normákat, megtorolják, ha valaki nem tőlük vásárol. Szemet hunynak a nácikkal kollaboráló erők szervezkedése felett Ukrajnában, Lettországban és Észtországban, tudomásul veszik szovjet katonai emlékművek ledöntését és megrongálását Kelet-Európa egyes országaiban.

     Megpróbálják átírni a történelmet, megmásítani, és más megvilágításba helyezni történelmi tényeket. Egyenesen odáig, hogy a világháborút nem a náci Németország robbantotta ki, hanem a Szovjetunió, Kelet-Európa nácik megszállta országait pedig nem felszabadította, hanem megszállta a Vörös Hadsereg. A Horthy-Magyarország csatlósságát Hitlerrel, és részvételét Oroszország megszállásában trianoni sérelmeinkre hivatkozva próbálják tisztára mosni, mintha a Don-kanyar is a történelmi Magyarország részét képezte volna.

     A régi világ urai még nem tudtak dűlőre jutni a tekintetben, hogy melyik utat válasszák: a békés együttműködését-e, vagy a háborúst. Birodalmi helyzetük megingott ugyan, de erejük még jelentős. Képesek az emberiség elpusztítására, s mivel önzőek, reményt ébresztő, hogy nem akarnak vele együtt pusztulni. Mindazonáltal az elfajult ösztönnek és a hatalmi őrjöngésnek csak az ésszel kombinált erő parancsolhat megálljt. És ez szerencsére megvan. A Magyar Békekör ebben látja az egyenjogúságra és a békés együttélésre épülő új világrend zálogát.

     Szolgáljon történelmi tanulságul a II. világháború kirobbanása mindazoknak, akiktől nem áll távol a gondolat, hogy egy újabbat kíséreljenek meg!

Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke